Lelkek a mérlegen [antikvár]

A ​Borszeszláng vallomásos előszavában olvashatjuk: „Ezeket az igaz történeteket egy húsz-egynéhány éves fiatalember találta ki, és egy negyvenhét éves férfi írta meg… és ha van ennek a könyvnek valami különlegessége vagy érdekessége, az éppen ebből a kettősségből ered: hogy a gyermek elgondolásait az ember egy más szemlélet magasabb párkányán állva valósítja meg. Semmit sem felejtve abból, amit a gyermek elgondolt, odaadó játékosságba, könnyű, színes lobogással, mint a borszeszláng, de két évtized nem minden szenvedés nélkül szerzett tapasztalataival kiegészítve és megformálva.” A gyermek, az ifjú ember világfelfedező örömében és ámulatában még játszhatik, még hisz a „természetes csodákban”. Az érett szemlélet magasabb párkányán azonban a csodákat tényekké porlasztja a józan ész, a természetest természetellenessé torzítja a valóság. Ez a szellemi, szemléleti metamorfózis szülte a novellákat. Ez kényszerítette megszületni a politikai tiltakozás írásait, A várakozók lakomájá-t is, mely először 1944-ben jelent meg. Az új keresése során Keszi az értelmezésre váró hagyományban talált rá szándékai, eszméi, eszményei, formalátomásai „bujtogatójára”. A Lelkek a mérlegen nemcsak egy ember, hanem egy egész réteg szellemi arcképét, életrajzát varázsolja elénk: a humanista értelmiségét.