Lemondás I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Ama nagy plébánia-templomok mellett, melyek a nép könyörgéseinek vannak megnyitva, az elegáns Páris minden negyedében vannak diszkrétebb, bensőségesebb és egyúttal fényesebb menedékei az áhitatnak, melyekben a világi jámborság, ha akarja, Istennel társaloghat. Ilyen a Faubourg Saint Germainnek a Sevres-utczai Gésu; a Champs Elyséesnek az Avenue Friedland dominikánus oratóriuma; a Plaine Monceaunak ott van a Legendre-utczában a Barnabiták temploma; de a Quartier de l'Europenak leginkább kijutott a Turin-utczai csinos rococo izlésü kápolnájával. Ez a kápolna a redemptoristáké, azé a női szerzetrendé, melyet a mult században Saint-Jvest-Leroy márkinő alapitott. Ennek a szerzetnek a gazdag világiak közöl összetoborzott tagjai nem ápolnak betegeket, nem látogatják a szegényeket. Kisszámú növendékeket tanitanak, kik ép ugy, mint ők maguk a társaságból vannak választva; de alapitónőjük különösen Mária szerepét szánta nekik a Lázár házában: az isteni Mester lábainál való ájtatoskodást. A smaragdoktól csillogó oltáron (mely hasonló volt a három napkeleti bölcs kölni ereklyeszekrényéhez), mindig ott ragyog a szent ostya halvány körképe a szentségtartó sugarai között. Ők magok, a redemptoristanők, szüzies fehérbe vannak burkolva, kék bársony köpeny van rajtuk s aranyöv; igy jelennek meg az isteni jegyes előtt; mikor kimerülnek a fáradságtól, mások váltják fel őket, és igy kettesével néma imádságban, térdelve maradnak ott a ragyogó szentségtartó előtt.