Lépvessző [antikvár]

Részlet a könyvből: Az eredeti Cézambre doktoron kívül alig tudott volna másvalaki is oly nemtörődömséggel poroszkálni hazafelé a kis lova hátán ezen a márciusi éjszakán, a Croisieból Guérande felé vezető földnyelv sós fövenyén, anélkül hogy ügetésre sarkallaná a lovát. Az út kétségtelenül szép volt. Szép volt a rózsaszínű ingovány partja, a hajnali három óra tiszta égboltja a halványodó csillagok sziporkáival, az újhold keskeny sarlójával, mit a régi breton dal angyalok körme forgácsához hasonlít. A doktor azonban, úgy látszik, elfásult volt a mocsaras út szépségeivel szemben, amit már mind könyv nélkül tudott, de meg egyébként a szép, tiszta ég kellemességét alaposan megrontotta az az éles szellő, mely szúrósan sivított az ember fülébe. A doktor különben is fáradt volt és kimerült, a nehéz szülés után, minél ép most segédkezett s mindenki más az ő helyében sietve igyekezett volna haza, ahol várta a jó öreg, tiszta jamaikai rum és a széles, puha dunnás ágy. Valóban, olyan vén, száraz csontnak kellett lennie az embernek, hogy ne hallgasson a józan észre, amely azt tanácsolta, hogy minél egyenesebben menjen haza, hanem igy elmaradozzék az éjszakai hiú elábrándozásában.