Lesz ahogy lesz [antikvár]

Részlet a könyvből: A ház ajtaja felnyílt és kilépett rajta az ember. Köpcös, szélesvállú árnyéknak látszott a derengő szürkeségben. Csizma, hátára púposodó ködmen, báránybőrsipka volt rajta. Néhány pillanatig szembefordult a síkáló széllel, amelyet a közelgő hajnal fújt el a tájék felett. A tornác hosszában és az eresz alatt száraz csörgéssel paprikafűzérek neszeltek. Gallérba húzta a nyakát s az udvar parlagján keresztül elindult az istálló felé. Ott felnyitotta a bélésajtót, eltolta a rácsot, de megint behúzta maga után, nehogy hideg légáramlás érje a csikót. Az anyjának nem árt. - Tündér! - szólította mély és csöndes hangon, ahogy állattartó emberek szoktak beszélni régi, megszokott jószágaikkal. A koromsötét helyiség langyos volt és a széna meg az alom szaga összevegyült a ló sajátságos kipárolgásával. Neszelés támadt, mély, fújtató lélegzések. Aztán kapáló dobolás, amint a hídlás dübörög a feltápászkodó nehéz testek súlya alatt. Megvárta, amig talpraállanak. Akkor kezét előrenyújtva, az egyiknek síma és meleg szőrét érintette. - Farta te! - szólt és megindult a sötétben a jászol felé, hogy a fékköteleket kioldja. Haladtában súrolta oldalukat, a tehén kidagadó hasát, a csikó soványka bordáit, amint a fiatal állat anyja mellé szorulva, teste hosszában elbocsájtott a tapogató embert.