Leszámolás [antikvár]

„A SZERELEM AZ ÉLETET, A GYILKOSSÁG A HALÁLT MENTI MEG ATTÓL, HOGY ÁTLAGOS LEGYEN." Sötétség A hideg levegőtől még inkább elnehezült sűrű sötétség. A távolból dalok kúsznak a fiilébe, vidám női hangok, és fékevesztett részeg ordítozás. Valaki káromkodik, talán másvalaki anyját szidja. Valaki talán zokog, és valaki talán szép csendben meghal e lárma közepette, e felfordulás kellős közepén. Ám mindez cseppet sem érdekli a férfit. Mindent levetkezett már, csak a harag maradt neki A düh, amelybe tetőtől talpig beleremegett, és amely egész testét átjárta. Talán nem is érzékeli a sötét utcát, amelyen halad és nincs tudatában, milyen vén kerületen vág át. Nem tudatosul benne, milyen öreg a környék, amely még őrzi a város pompás napjainak emlékét, nem érzékeli maga körül az elfeledett utcát, sem a hideget, sem a sötét éjszakát. Csak megy, anélkül, hogy tudná, hová tart, és közben teljesen áthatja a gyűlölet. A féltékenységnek nevezett zöld szemű szörnyeteg acél karmaival a szívébe mart, és most egyre csak szorítja. „Nők", szól egy hang tudata legmélyéről. „Nem játszadozhatsz velük Azt hiszed, hogy te játszol velük, aztán hirtelen rádöbbensz, hogy valójában te magad vagy a játékszer." Talpa alatt az utcán egyesével kirajzolódik azoknak a nőknek az arca, akik valamilyen szerepet játszottak az életében. Mindegyikük megtört tartású, és a szemükben szomorúság tükröződik. Mindannyian bánatosak, összetört szívűek Nem törődik velük, rájuk tapos, mintha csak pocsolyák lennének, de a képük ismét felbukkan előtte. „Nők", mondja ismét a hang. „Sosem tudsz megszabadulni a nőktől, a kísérteteik egész életedben üldöznek majd."