Levelek a számüzetésből [antikvár]

LEVÉL A BUJDOSÓHOZ Lekéstem a búcsúról. Forgott a kávéházajtó, pára csapott a szemüvegre, úgy rémlett, ott vagy. Aztán levettem a szemüveget. Eddig már Komárom felé jársz, mondták a többiek, egy évig nem is latunk. Csikorgó hideg volt, szaggatott, jeges hó feküdt a Vérmezőn. Ismét fordult velem az ajtó, eddig már Bécsnél jársz, gondoltam hazaballagva. A Schwarzenberg palota táján lekopogod a taxit, kiszállsz, gyalog méssz tovább. Hol ebédelsz ma? Ez a végső nyom, ahová még követlek. Az önkéntes számkivetés lelkigyakorlata elkezdődött. Gazdag embernek önjutalom a szökés. Munkaidőben kel, de munka helyett együgyű örömöknek él, ujjatlan ingben nézegeti a dalmát halászt, ez is szorgalmas ember, gondolja önelégülten, csak kevesebbet használ az emberiségnek. A gazdag ember «kikapcsolódik», azaz áthenyéli a megszokott tanrendet. Aláírás, felek, félévi mérleg? Fájdalom, nem ér rá. Várják a pisztrángok. Ő költötte az utazás hamis hírét. Elmegyek Voloscába, mondja az ember roppant büszkén, mert hiszen voloscai utas létére is valahogy oldalági rokona az athéni vezérigazgatónak, aki most cirkál egy táncosnővel Algeciras falai alatt...