Levelek Judithoz [antikvár]

Judit, Lengyel Gyulának, a Tancsáköztársaság emigrációba kényszerült népbiztosának a lánya 1948-ban tért haza. Goda Gábor ekkor ismerte meg őt, majd Judit 1974-ben bekövetkezett haláláig huszonöt együtt töltött esztendő következett. Két évvel később született meg az első levél, amellyel az író elindította vallomásos emlékezéseit, megkezdte Judit portréjának irodalmi megformálását. "Ha szobrász volnék, márványba faragnálak, ha festő lennék, megfestenélek, de mert író vagyok, írok rólad, ahogy megígértem" - mondja Goda Gábor. Judit a levelek címzettje és a hősnője is egyben. Róla szól ez a könyv és korunkról, mert alakjában mindazt megtaláljuk, ami őt a század jelképévé teheti. Nemcsak a csinos, elegáns "vörös hercegnőről", ahogy az emigrációban nevezték, a súlyos betegségekkel küzdő asszonyról készült a portré, hanem a történelmi sorsfordulókban, a kitartó megfeszített munkát követelő időszakokban mindig tisztán látó és töretlen hitű emberről is. De a hetvenegy levélnek mi, olvasók is címzettjei vagyunk. Az író tolmácsolásával Judit ítéleteinek tükrében megláthatjuk hibáinkat éppúgy, mint erényeinket, erőt meríthetünk belőle, vagy példát vehetünk róla.