Lidércke [antikvár]

Részlet a műből: "Csikorogva csuszik le a lejtőn fékezett kerekeivel a hintó, zizegve surolják az utra kinyúló ágak zölden sárgás levelei. A hintóban jobbfelől ülő asszony balkarjával magához szorítja a hozzásimuló kislányt, hogy az ágak ne érjék. Sárgás florentinkalap van az asszony fején, bordó mantilja, panyókára vetve, óvja a szeptemberi árnyak borzongató lehétől. A kislány, vékony kisgyerek, talán három éves, hirtelen felnyomja jobb térdét a párnára, balkezével belecsimpaszkodik az asszony balkarjába, felhuzózkodik, áll a párnán, az asszony alig győzi egyensulyban tartani. Hiába ágaskodik a gyermek, nem lát hátra a hintó magas támlájától. - Hol van apuka! - panaszkodik és az asszonyra veti meleg barna tekintetét. Ugyanolyan barna szemmel néz rá az asszony, barnaphelyhü széles szemivek alól. Keményen összeszorított vékony széles száját most elszánt mosolyra fintorítja. - Majd a hídnál, Jolánkám. Ülj vissza szépen."