Lipiboki [antikvár]

Részlet a tartalomból: Egy rossz, keskeny dívány volt a szobában, valóban kényelmetlen volt ez a dívány, ezt is úgy rekvirálták valahol, de lehet, hogy a szemétdombon találták, oda hajították ki az oroszok, s onnan cipelték föl a katonák, az emeletes kis sarokszobába, a hadnagy úrnak. A dívány is vándorolt. Isten tudja, honnan indult el, hol járt, hol szenvedett, amíg ideért az üres, piszkos, rideg galíciai szokol-szobába. A hadnagy Dunántúlról jött. Nagy utat tett meg, amíg eljutott a galíciai hómezőkig, s lefekhetett az idegen díványra. Künn pihézett a hó. Nagy távolságból, mintha súlyos, beteg szívdobogás lett volna, némelykor idehalkult az ágyúdörgés. A lépcsőn kopogtak. A hadnagy álmos fél szemével az ajtó felé pislantott. - Valami két nő, igenis, ketten vannak - vigyorgott be a tisztiszolga derűs arca. -Jó - mondta a hadnagy-, hadd jöjjenek.