Lélekcsapdában [antikvár]

… ​Amikor becsuktam a szemem, évekig láttam, amint önfeledten szeretkeztek Péterrel. Éjszakánként rám támadtál egy mindent befogadó vagina képében. Olyan voltál, mint egy ragadozó, szemed őzike riadtan nézett, megbabonázva az áldozatodat, akit az öleddel behabzsoltál, felfaltál. Most eljött az idő, hogy beszéljünk! Tartozol annyival, hogy segítesz a hiányzó képeket összeilleszteni. Mostanra megerősödtem annyira, hogy eldöntsem kivel és hogyan akarom élni az életem. Péter csapdába zárta a lelkemet. Bezárta, de a kulcsot kegyesen nekem adta. Nem mertem használni. Amikor Péter kórházba került elővettem a kulcsot és kinyitottam a csapdát. Nem mertem kilépni belőle, ez volt az én menedékem. Féltem, milyen kelepcék és veszélyek várnak rám, ha elhagyom a csapdát. Benne éltem, ami óvott és védett. Most az a kérdés, hogy érdemes-e kilépni belőle. Vagy akkor sem lesz jobb. Erre keresem a választ. Tudod, mikor zárult be a csapdám ajtaja? Megmondjam, vagy rájössz magadtól? – emelte meg kissé hangját cinikusan Eszter.