Álomkarmester [antikvár]

Sokat gondolok arra, hogy mi lesz majd az utolsó gondolatom. Mi volt Mozart utolsó gondolata? Bevégzem, még mielőtt kiélvezhettem volna a tehetségemet. Az élet mégis olyan szép volt, a pályám olyan szerencsés kilátásokkal indult, de senki sem változtathatja meg a saját sorság. Senki sem szabhatja ki a saját napjait, bele kell törődnöm, minden úgy lesz, ahogyan a Gondviselés kívánja, én bevégzem, íme a gyászénekem, amit nem szabad befejezetlenül hagynom. Ez volt Mozart utolsó gondolata. De az is lehet, hogy nem Mozart utolsó gondolata volt, csak én találtam ki. Minden lehet. Ugyanis gyakran összekeverem a tényeket az álmaimmal, mert hát én alapvetően álmodozó típus vagyok. Álmodoztam a karmesteri pályáról is, de álmodoztam Nágel Juliról is. Melyik volt a fontosabb? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy az álmokkal vigyázni kell. Mert ha az ember álmodozik, akkor a legnagyobb tragédia, ami csak érheti, az az, hogy váratlanul valóra válnak. Akkor aztán megnézheti magát. Mert akkor már semmi más nem marad.