Lopott boldogság [antikvár]

1. részReggel fél hét volt, mikor az ébresztőóra halk pityegése zavarta meg a csendet. Helga lassan ébredezve nyitotta résnyire a szemeit, nyújtózott egyet a kényelmes ágyában, és az álmára gondolt. Kár, hogy reggel lett, kár, hogy megszakadt az a kedves álom, amit oly szívesen álmodott volna tovább. Álmában újra szerelmes volt, újra átélt egy forró ölelést, újra fiatalok voltak mindketten, szerelmesek, vadul, buján szerelmesek. Átnyúlt a nagy franciaágy másik felére, de a férje helye már üres volt, csak az összegyűrt takaró és a sebtében levetett pizsama árulkodott arról, hogy az éjjel ő is itt feküdt mellette. Kár, hogy nincs itt, húzta magához Ákos pizsamáját, hogy legalább az illatát érezze. Újra becsukta a szemét, hogy ébren álmodja tovább, ami ébredésével félbeszakadt, ami számára mindent jelentett - már huszonöt éve -, a boldogságot, a szerelmet.Az óra újra pityegni kezdett, ami azt jelentette, hogy hét óra van, ez az utolsó időpont, hogy felkeljen, hogy ne kapkodással teljen a reggel. Még egy kiadós, minden porcikáját megmozgató nyújtózkodás után felkelt az ágyból, és kinyitotta az ablakot. Gyönyörű őszi reggel volt, a nap már sütött, a kerti fákon a madarak hangosan csicseregtek, a fű haragosan zöldellt, a muskátlik dúsan virágoztak, tán most voltak a legszebbek. Hatalmas, sötétpiros virágaik élettel telve virítottak a méretes virágosládákban. A dáliabokrok virágba borulva a szivárvány minden színében pompáztak. Rózsafák és rózsabokrok szintúgy telis-tele virággal, nem beszélve a széles őszirózsaágyásról, ami most virított legszebben. Helga elmélázva gyönyörködött. Ezt az évszakot szerette legjobban, ez a legszebb idő, a szeptemberi ősz, állapította meg magában. Az ablaktól ellépve a fürdőszobába indult, így kezdődött minden napja. Lehetne mondani, hogy monoton, egyhangú, mégis minden reggel más, egy új, csalogató reményekkel teli napnak ígérkezett. Újdonságával, egy új nap titokzatosságával. Helga