Lorántfy Zsuzsánna I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: A kétfelé eresztős hintó megindult a szerencsi várkastély kapuja előtt. A sötétpej lovak lassan lépkedve mozdították maguk után a nagy batárt, mintha még most is a fejedelem halottas menete után vontatnák árva Thelegdy Borát. Búsan ingatták csójtáros fejüket s mikor a hintó a felvonó hídon alárobogott, az első nyerges visszafordult. Felnyerített. Búcsút vett. A fejedelmi özvegy felzokogott. Megkapaszkodott a vaskarfában és kihajolt az ablaknyíláson. De a várfalak hallgatagon őrizték a sírboltot. A sírbolt pedig védelmezte a pihenőre tért fejedelem utolsó álmát. Megelégelte a hat hétig tartó hangos siratást s végre csendességet követelt Rákóczy Zsigmond számára. Bora asszony hátradőlt a veresbársonnyal bélelt járműben. Szemére szorította csipkés zsebkendőjét. Pedig könnyeket már nem adott a hosszú gyász. Minden cseppje kifogyott a bánatnak december hatodika óta, mikor Felsővadászon utolsót sóhajtott a hűséges férj. Hiszen már január vége felé jártak s a napról-napra tépett seb utolsó fájdalmát is kiadta a temetés pompázatos óráiban...