Lordanya képpel [antikvár]

Aztán annyiban maradtak az asszisztenssel, hogy este nyolckor majd a főnöke is megkeresi, az asszisztens, akit Péternek hívtak, úgy mondta a nőnek, még ma személyesen felkeresi őt Pirkler úr, a nőt pedig Júliának hívták, és azonnal Pirkler tartózkodási helyéről érdeklődött, itt van-e a környéken, erre a férfi értetlenül motyogott valamit, ha látta közben valaki, biztos azt is látta, hogy megtorpan, mert megtorpant, nem értette, miért kérdezi ezt a nő, nem értette, mi köze ennek az egésznek ahhoz, hol van most a főnöke, de csak annyit válaszolt higgadtan, minden csodálkozását jól leplezve, hogy telefonon fogja megkeresni Pirkler úr, majd telefonon hívja fel őt. Aztán Júlia tovább biciklizett, elindult a forgalmas úton hazafelé, és az előbbi beszélgetésen gondolkodott, leginkább azon, mi az, hogy személyesen, többször elismételte magának hangosan, személyesen, az autók zajától nem hallott senki semmit. Miket beszél ez az alak, gondolta, majd hangosan ki is mondta, személyesen, hajtogatta, míg rá nem jött, hát persze, ez az ember azt akarta mondani, hogy személyesen maga a nagyfőnök, maga Pirkler András fogja őt felhívni, nem találkozni akar vele, dehogyis, csak arról van szó, azt akarta a telefonáló kihangsúlyozni, nagyon gyorsan fogja fel, akárkit nem hív fel Pirkler csak úgy, személyesen, hanem ha tényleg nyomós oka van rá, jó lenne ezt tudomásul venni, méltányolni, semmit nem elrontani, és meg is értette Júlia a helyzetet, személyesen maga az atyaisten keresi meg, a következő hívás már tőle jön, nem egy földi halandótól, egy tanonctól, egy asszisztenstől, aki csak arra jó, hogy előkészítse a terepet. A félórás telefonbeszélgetés alatt Júlia átment a teszten, pedig az elején megpróbált rendesen titkolózni, nem akart Péternek semmilyen információval szolgálni, sem magáról, sem a tartózkodási helyéről, még arról sem, hogy hajlandó lenne-e nekik megmutatni a képet, netán