Élt: négy boldog évet [antikvár]

Kiadói borítójának szélein kis szakadások.
A mennyiségileg is jelentékeny életmű sokat sejtető összefoglalása - nyílt lezárása - ez a regény. Fő erénye még: atmoszféra- és miliőteremtő ereje. Szinte minden mozzanat megtörtént eseményre épül, minden egyes név mögött valóságos arckép (jó, közömbös, hitvány és másféle ember) áll. A történet színhelyére mindenki ráismerhet: arra a jellegzetes dunántúli városra, ahol a förtelmes visszásságok, embergyalázások lejátszódtak. Mindez azonban nem egyszerű ismétlés: a történet a szigorúan vett tényeknél több - az írói tartás, felelősség révén. Az emberi kapcsolatok, iszonytató összeütközések mélyén, csakúgy, mint a nyerseségével, különös ízeivel ható párbeszédekben - egyre komolyabb indítékok sejlenek föl. Nemcsak a fejlődő városra jellemző pletykák, intrikák, helyezkedések, kicsinyes számítások, aljas manőverek burjánzását láttatja az író, hisz a sűrített levegőjű, aprólékos megjelenítésnél fontosabb az összbenyomás hitelessége s az őszinte önismeretre ösztönző bizalom igénye. Amire csak a minden korlátot átszakító, eszményi tisztaságú szerelem képes... Sásdi Sándor nemcsak kitűnően ismeri ábrázolt világát, hanem belülről érzékeli feszültségi pontjait is. A "rettegés óráiban" megnyíló vagy becsukódó kis- és nagykapuk mögött a tragikus sorsok egész vonulatát mutatja meg - bőrén, leplezetlenül -, amikor naponta megméretik az emberség, s előbb-utóbb mindenkinek színt kell vallania, bárhogy gondolja is...