Lunegarde [antikvár]

Részlet a kötetből: "Costes-nak már hosszabb ideje úgy tünt, hogy sohasem fogja elhagyni az előtte haladó vén, ócska autót, amely több mint nevetséges divatjamult zománcozásával, magas, egyenes karosszériájával egészben véve valami halottas batárra és egyuttal valami díszhintóra emlékeztetett. Costes két-háromszor kacskaringósat káromkodott. A türelem nem tartozott a bocsánatos kis vétkei közé. Egyébként is a káromkodás az egyetlen módja annak, hogy az ember megőrizz-e a nyugalmát, amikor a keze között ott van egy cabriolet kormánykereke, egy olyan eabriolet-é, amelyet a legutóbbi kiállításon ezer közül választott ki, előtte pedig - csökönyösen eltorlaszolva utat - egy özönvízelőtti tragacs! Szerette volna látni ennek a groteszk járműnek a soffőrjét: megnézni, miféle fajta; úgy elhaladtában odavágni neki egy-két szót, abban az esetben, ha sértődötten megállni próbált volna. Hiábavaló remény! Hiábavaló méreg! A halottasbatár-limousine csak zötyögött tovább, himbálózva. Arról a reményről pedig, hogy az út valamelyik kiszélesedésénél rá lehessen kapcsolni a sebességre, legjobb volt rögtön lemondani. Amit igazol a környék leírása is. Olyan kisérlet lett volna, aminek hiábavalósága igen gyorsan kitűnik."