Lázár [antikvár]

Gerince megtört. Fedlapján repedés.
„Nem ​gyászolnak többé, a gyerekeket sem engedik ki a temetőben, de az a nap, amikor senkit sem ölnek meg a televízióban, olyan, mintha a betevő falattól fosztanának meg bennünket. Az elmúlás elválaszthatatlan a küzdelemtől. Sohasem felejtettem el, mennyire meglepődött Saint-Exupéry, amikor egyszer ezt mondtam neki: – Csak akkor vagyunk igazán bátrak, ha sebezhetetlennek érezzük magunkat. – A légicsatákban sohasem gondoltam rá, hogy én is meghalhatok, hogy a légelhárító ágyúk eltalálhatják a regülőgépemet.” Megint csak zavarba hoz, hogy nem szenvedek. Gondolkodásunkban a halál oly erősen kapcsolódik a fájdalomhoz, hogy az ember értetlenül áll egy olyan betegség előtt, amelybe belehalhat anélkül, hogy fájdalmai lennének: valósággal megdöbbent bennünket korunkban a halálnak és a szenvedésnek e furcsa szétválása. A halált ugyanis, amely biológiai alattomossággal ólálkodik a kórházban, nem ismerik a harctéren. Itt, a kórházban, úgy váltják egymást a betegek, mint odakint a nemzedékek. A nemzedékek azonban sohasem gyógyulnak meg."