Magamért szeressen [antikvár]

Részlet: Rettenetes kövezet volt, valóságos alpesi csendélet, hegyek, völgyek, kőhalmok és iszapos tócsák váltakoztak rajta. A zötyögő szállodai omnibusz recsegve, csikorogva dülöngélt ide-oda, mintha nem győzne eléggé csodálkozni, hogy két idegen, előkelő külsejű utas foglalt helyet benne. A szolga meg a kocsis hasonló lelkiállapotban ültek a bakon. Gottlieb előrenyújtott nyakkal, szájtátva nézett maga elé, sapkáját „Hamburg városához" felírással fordítva tette fel és olyan görcsösen szorongatta az utasok esernyőit, mintha attól félne, hogy egyszer csak felriad álmából és szétfoszlik minden, mint a buborék. Két selyemernyőt tartogatott, sőt az egyiknek elefántcsont nyele volt, arany monogrammal és sok gyöngyös koronával. Igazán remekszép ernyő volt. Hát még az újdonatúj selyem utipléd! Hogy is jönnek ezek az utasok ilyen előkelő holmival ide Angerwiesbet Ebbe a nyomorúságos kis városkába. A „Hamburg városához" címzett szálloda tulajdonosa gyakran sóhajtott fel, hogy ha nem ad az Isten valami vasúti szerencsétlenséget éppen az ő kis állomásukon, hogy néhány elsőosztályú utas törött lábbal kényszerüljön szállodájában feküdni vagy hat hétig, sohasem vergődik zöld ágra. Talán most meghallgatta kérését az Isten? Megjöttek az elsőosztályú utasok, de épkézláb szálltak ki a vonatból és minden külső kényszer nélkül, önként akartak néhány napig Angerwiesben nyaralni.