Magister Aloysius MDXXV. évi nürnbergi útja I. [antikvár]

Komárom, 1525. máj. 23. kedd. Amice mi carissime, Auguste! Minden bevált, ahogyan megterveztem. Mikor tőletek tegnap este Logodon elbúcsúztam, néhány perc múlva már a budavárbeli Szombatkapunál voltam, melyen át bebocsátottak a várba. Mikor az Ötvös-utcából kiértem, a dominikánusok temploma táján Adriaen Willaert, az udvari karmester jött velem szembe. Elmondta, hogy ez az estéje szabad, mert a király meg az egész udvar is rosszkedvű a rákosmezei dolgok miatt. Sokat ugyan a derék hollandus nem tudott a mi országos ügyeinkről és igy inkább zenéről beszélgettünk. El is mondotta nekem néhány élményét római és ferrarai idejéből. Közben a királyi palotához értünk és ott a nagy árok előtt, belemelegedve a zenébe, a contrapunctus szabályai szerint elkezdtünk hangosan énekelni. Jó idő múlva az egyik kapuőr megjelent a felvonó hid tornyában. Megkérdeztem, vájjon a mi énekünk vonzotta-e őt oda? De ő azt mondta: úgy hitte, hogy a rabok jajgatnak fönt a Csonkatoronyban. Kérésemre leeresztette a hidat; én elbúcsúztam Willaerttól és felkerestem a könyvtárt, hogy ott várjam be a reggelt. Egy ideig jegyzeteket készitettem magamnak Martianus Capella encyklopaediájából, de éjfél felé megjelent Menyhért Miklós mester. Azt mondta, hogy nem akar zavarni: csak kimegy a déli erkélyre, hogy onnan a csillagokat vizsgálgassa; azonban nem ment ki, hanem végefogyhatatlan beszédével untatott.