Magyar hegyek népe [antikvár]

Részlet a könyvből: SZÁRNYAS MÉNES Az őszi felhők súlyos páráiban bedöcögtette őket a munkácsi vonat egy árvacsepp állomásra. A tóduló többi katonák között leszálltak a vonatból. Léta Gábor az állomási névtáblát olvasta el elsőszemre: Bátyú. Intve emelte a kezét katonatársa, Pósa Jóska felé. - Imhol Bátyuba is eljutánk, Jóska. Jóska is szemre vette, hogy csakugyan oda és rábólintott: - Úgy mondom magam is, Gábor. - Elhiszem, te innét felfelé szállsz, Kassának - Léta Gábor felhősen beszélgetett. - Isten megáldjon, Jóska lelkem s ha vétettem valamit, vesd a sulyba. - Nincs rá szükség, Gábor, nincs rá szükség. - Suvadjon le az orrom, mint Mélypatak oldala, ha egy rossz nyikkanás is marad énbennem teirántad. Majd mindig úgy említelek, Jóska, Jóska, Pósa Jóska, be sok kacagást tettél velem a rosszban. Amikor az aranyat is megtaláltuk a hótt orosznál... Aztán a többi is... Hirtelen beletúrt öreg népfölkelő-zubonya zsebébe és kerek kis tükröt vett ki belőle. Olyat, amelyiknek a vak oldalában szerecsen szemébe kellett ügyesen belerázogatni két rakoncátlan fekete golyót. Csak akkorácskákat, mint két zsizsikszem. Pósa Jóska ragyogva nézte.