Magyar odüsszeia [antikvár]

I. Nem csak a tavasz illatozik, de minden évszak, sőt, minden hónap is. Ha egy tündér az embert bekötött szemmel keresztülrepítene több esztendőnyi időn, s majd gyengéden letenné egy kies csalit-ban, az ébredező lélek még azelőtt rájönne, hogy tavasz vagy nyár, akác vagy parlagfű leheletét érzi-e, mielőtt leoldanák szeméről a varázskendőt. Ám 1918 őszén összezavarodott a természet. Még október végén is a nyár forróságát ontották a malom tetőgerendái, és a lőrésszerű ablaknyílásokon izgatott kurrogás hallatszott be. Tamás kisietett az udvarra, hogy megtudja, mi ez a lárma. Hát persze, a darvak. A széles szárnyú, büszke madarak ide-oda röpködtek a szürkésfehér ég alatt, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy eljött-e már a távozás ideje, vagy még maradjanak egy ideig a honi tájakon. Honi táj. De hát hol is van az ő otthonuk? Itt, a magyar erdei lápokon, vagy a távoli Afrika télen is melengető nádasaiban? Lehet-e valakinek két hazája? És nevelhet-e ugyanazon föld olyan fiakat, akik az első jelre egymás torkának esnek, noha mind azt állítják magukról, hogy magyarok? Végül a levegő szürke tollú nemesei, mintegy varázsütésre V alakba rendeződtek és messze előrenyújtott nyakkal a szélbe dőlve csakhamar tovatűntek a horizonton. Tamás úgy nekilendült a mezőn, mintha a madarak után maga is Afrikába sietne. Nagyokat lépdelt a tarlón, és mélyen beszívta a csípős, friss levegőt. Megfordult, és fürkészni kezdte az ég alját, amelyen egy halványsárga sáv jelezte, hogy a nap is süt valahol. Várt a darvak újabb csapatára, de hiába. Csak egyetlen madár tűnt fel a távolban, ám az még annál is nagyobb lehetett, mint a griff-madár, amelyet Petőfi János vitéze meglovagolt, és sokkalta gyorsabban repült is annál. Most már a motorberregés is hallatszott egyre erősbödve, lassan kibontakozott a lég párájából a repülőgép fedeles szárnya, szivar alakú törzse, alatta a masszív kerekek - és 7