Magyar üvöltés [antikvár]

A magyar irodalmiélet különös sajátossága, hogy ha prózaíró vagy költő drámaírásra vagy kritikaírásra adja a fejét, azt jóindulattal fogadják. De bezzeg, ha színműíró vagy kritikus téved a széppróza vagy a költészet vidékére, erős gyanakvással, ellenérzéssel kell számolnia. Bán Zoltán András pályáján ez a képlet négyzetre emelkedik, hiszen regényei, elbeszélései akkor jelentek meg, amikor már neves kritikus lett, s Kísértet-csárdását is játszották. Életműve befogadását tovább bonyolítja játéka az álnevekkel, az inkognitóval. Lám, mostani életrajzaiba sem fértek bele fontos művei, a Susánka és Selyempina (2007), a Hölgyszonáta és más történetek (2008), a Keserű (2014) és a Giccs (2018). Bán Zoltán András ebben a kötetben pályája kezdetének és jelenlegi szakaszának vizionárius, tragikomikus, kacagtatóan kétségbeesett, a "túlfeszített lényeglátás" tébolyait felidéző műveit hangolja egybe. Mottója lehetne Adytól: "Csupa vérzés, csupa titok, / Csupa nyomások,csupa ősök, / Csupa erdők és nádasok, / Csupa hajdani eszelősök." Alapszava a magyar. Anyaga a XIX. század második felének formái, gesztusai, frázisai, retorikus fellengzései; onnan tekint hátra és előre: hátra egészen Bornemisza Péter irályáig, előre pedig a legmaibb máig, amelyben szerencsétlenségünkre újra egyszer "volt erdők és ó-nádasok / láncolt lelkei riadoznak". Gesztusa e láncolt lelkeknek, az újpogányságnak, a hazafias semmitmondásnak, a pöffeszkedő honfibúnak, a "hátha mégis úgy lehetne" öncsalásának, a népszínmű giccsének és a történelem többi jól ismert kísértetének feltámasztása és haláltáncba, "kísértet-csárdásba" rendezése. Radnóti Sándor