Magyarok csillaga [antikvár]

Részlet: Zuhan a nap a Bakony mélyére. Előtte elkékül, aztán elfeketedik a dombokon hullámzó erdőség. A Balaton partjára mély árnyék terül. Távolabb, a nagy tó gyöngyházragyogású tükrén messzire szétterülnek a sugárlegyező szálai. Odaát a mocsaras oldal nádrengetege már fakószürkére sápad. A keleti ég alját, arra Koppány úr szállása felé, tömörödő szennyes párák fátyolozzák. Nehéz a levegő, mint az ólom. A dombok lába s a part között fövénysáv fut délnek, pocsolyás, nádas zsombikokba. Ott, ahol a fövény végetér, bokrosodó lejtőn apró halászfalu sárkunyhói guggolnak, magas nádsüvegük alatt. Asszony, leány forgolódik előttük, belezik s öblítik a halak sokaságát, amit reggel óta fogtak a férfiak. Odébb a bokrok hűsében óriási gyékényszatyrokban, árvacsihány s keserűlapu közé rakva már a késze: csupa kifejlett, rengő fehérhúsú, urak asztalára való remek példány. Az aprójából nagy csomót visszahajigáltak a tóba, hadd nőjenek még. Amit meghagytak, abból fő a halászok vacsorája láncraakasztott bográcsban, a kunyhók előtti fövenyen.