Május Manhattanben [antikvár]

ELSÖ RÉSZ I. A vendégek elmentek. Mrs. Helene Hunter, mint ahogy egy kedves háziasszonyhoz illik, lekísérte őket a kertajtóig. Mégegyszer megköszönte, hogy a születésnapjára eljöttek, gyönyörű virágcsokrokat is hoztak. Mikor az autókba szálltak, igyekezett vidáman mosolyogva integetni utánuk. De a mosolya nem sikerült, mert nemrég varratta fel az arcát egy harmadrangú párizsi sebésszel. Ahogy az autók eltűntek a Monte-Carlo felé vezető uton, Mrs. Hunter arcáról eltűnt a sikerületlen mosoly. Bosszankodott. Megbánta ezt a vendégséget, túl sokba került. Hihetetlen, hogy mennyi drága italt voltak képesek elfogyasztani! Amibe ez került, abból már átmehetett volna a casinoba szerencsét próbálni Ha legalább valami tisztességes ajándékot hoztak volna és nem ezeket az ízléstelen csokrokat! Neki, éppen neki, akinek a kertjében 30 Maréchal Niel rózsatö van. Rosszkedvűen ment vissza a házba. Egy vendég még ittmaradt, William Wood, de ő már nem is számított vendégnek, olyan gyakran jött, és olyan otthonosan érezte magát. 'Most is kényelmesen ült egy kerti székben és a születésnapi torta maradványát eszegette. — Szerencse, hogy maga már nem tesz gyertyákat a tortára, mondta, — mert utálom, ha az olvadt viasz íze összekeveredik a szájamban a diókrémmel. Mrs. Hunter ügyet sem vetett erre a megjegyzésre. Nem szerette, ha a korára céloztak. Öreg hölgy volt, egy angol ezredes özvegye. Sok éve élt már a francia Riviérán, eleinte abban a hiszemben, hogy majd talál egy megfelelő férjet. Később már egy nem megfelelő is megfelelt volna. Aztán lassan belenyugodott, hogy egyedül maradt. Szerette a vendégeket maga körül, csak az zavarta, hogy azok esznek is és főleg isznak. 227