Májusi lakodalom [antikvár]

Részlet a kötetből: "Ízes volt a levegő erre. ízlelni lehetett, beleharapni, zamata volt, mint a fiatal fogakkal megharapdált fenyőtűnek, tavasszal, a hegyek között. Az áttetszővé vált hótakaró alól már át-átütött a föld sötétje és titkos üzenet érkezett a lebbenő szélben. A tél még itt ült a fák lombtalan, recsegő ágai között, vékony hócsíkok porlottak az éhes madarak lábai alatt, de már megenyhült a levegő keménysége, a felhők felhasadtak és mintha a mélyről felfelé sültő napnak vidámabb fénye lenne a korareggelben... Mélyet lélekzett, mikor kilépett a visszacsapódó kiskapun. Egy pillanatra megállt, végigsiklatta pillantását az ösvény mellett álldogáló házakon. Felettük merészen szökkent égfele a hegycsúcs, olyan méltóságteljesen, hogy a kis házak elvesztették jelentőségüket: göröngyökké váltak az út mentén. Fent a sötét fenyők közül - nagy alvó csendes lehelleteként - lassan szállt a pára az áttetsző, enyhezöld ég felé. A lombtalan bokrokban megbújt madarak csiviteltek, felelgetve egymásnak csalogató, elfulladó hangon."