Malomzúgás [antikvár]

Molnárok, társaim (Mindahányan) Emlékezetem emberei mulatságos. Már ha a memóriám mostani állapotára gondolok. Hangok, illatok, ízek, érintések, nos, rájuk máig pontosan emlékszem. Öregecske ajtó nyikordulása a régi háznál, kabócakoncert Korcula szigetén. Birsalma és szegfűszeg illata gyerekkoromból, Nagymamám paprikás krumplija, melasz, háború után - igen. Függönyök csöndje, pincék hűvöse, padlások pora. Tarló szúrása mezítelen talpamon, Anyám keze a láztól forró homlokomon — igen. És a malmok Láttam belülről, nem is egyet, egyszer egy (át)szerelőbrigád tagjaként dolgoztam is malomban, néhány hónapig. Baromfitápszer-keverővé alakítottuk át, fájt is a szívem érte. Hogyne fájt volna, már csak családi kötődéseim okán is. Drága Nagyapám a Galambos-malom főkönyvelője volt Törökszentmiklóson. Híresen precíz, mestere szakmájának. Egy ízben, év végi záráskor, a revizor néhány fillérnyi többletet talált a könyvekben. „Semmiség", ismerte el maga is, „de egy Münz Illéstől ennyi hiba sem fogadható el". Apám, a fia - miután ő is könyvelőként kezdte dolgos életét - egy malmot igazgatott annak idején, a Kunságban. Kita-