Mámoritó történetek [antikvár]

Részlet a könyvből: A láthatatlan. (Le Horla.) Május 8. Mily csodálatos nap! Az egész reggelt a földön elterülve töltöttem, házara előtt az -óriási platán alatt, mely borítja, megvédi és beárnyékolja. Szeretem ezt a tájat és szeretek itt élni, mert itt vannak gyökereim, azok a mély és kényes gyökerek, melyek az embereket odafüzik a földhöz, a hol ősei születtek és meghaltak, - melyek odakötik azokhoz, kikre gondol, az ottani szokásokhoz, a tájszólásokhoz, a parasztok beszédéhez, a talaj szagához, á falvakhoz, sőt magához a levegőhöz is. Szeretem házamat, a hol felnőttem. Ablakomból látom a Szajnát a mint tova folyik, kertem hosszában, az országút mögött, úgyszólván egész közelemben, - a nagy és széles f Szajnát, - mely Rouentől Havreig megy, ellepve a hajóktól, melyek rajta elsiklanak. Balról, ott lent, van Rouen, a kék fedeles nagy város, a góth templomok hegyes csucsu ivei alatt.