Margarete küldetése [antikvár]

Részlet a kötetből:"Trieszt, 19 . . szept. 18. Drága édes Helénem! - Ventné elment még egyet-mást bevásárolni, mielőtt hajóra szállunk. Én meg olyan csodálatosan érzem magam, mintha egy kicsit sirai szeretnék. Lénikém, ez már a honvágy volna? Félek ebben az idegen, üres szállószobában. Ha csengetek, bejön a szobapincér s ettől még jobban félek. Éppenséggel nem olyan, mint egy felebarátunk, akit szeretnünk kell, mint önmagunkat." De honvágyat? Hogyan érezhetnék? Ehez mindenekelőtt otthon szükséges, amely után sóvárogva vágyjunk. S ugyan merre van az én otthonom? Az Amália zárdából, ugy-e, minden nap, s a nap minden órájában tovavágytunk? S valahányszor a tisztelendő Főnöknő valami ostoba csínyért megszidott, szemeimet vörösre sírtam, tengerentúli szép hazám után. S most, mikor itt állok a szállószoba ablakában, ahonnan látom a nagy hajót, mely ma este már Egyiptomba visz, annyival boldogabb volnék, ha megint csendesen ott fekhetnék nagy, meghitt hálótermünk kis keskeny vaságyában, s holnap reggel, a büszke Adria hullámai helyeit, az én kis Léni egérkém rózsás arca üdvözölne, amint a párnáiból előbujik."