Mária!... [antikvár]

Részlet a könyvből: A Lantos-család svábhegyi villájának terraszán reggelizett. Guszti papa, a dúsgazdag téglagyáros, Ivette mama és egyetlen gyermekük, a húszéves Máry, a család büszkesége. A nap kezdte átmelegíteni a hegyoldalt. Az ég tiszta volt, az utolsó bárányfelhő foszlányok is tünedeztek. - Remek napunk lesz - mondta Ivette mama és kéjesen szürcsölte teáját. - Gyönyörű - állapította meg Guszti papa is. Máry hátradőlt székében, tele tüdővel szítta a kertből áradó illatot. - Isteniek ezek a rózsák. Ilyenkor reggel ontják az illatot. Ha egy kicsit sűrűbb lenne, beleharapnék. Nevettek. Boldogan élvezték a nyári reggelt. Gondtalanul. Két hete költöztek ki a villába a Szent István-városi téli lakásukból. Már alig várták, hogy Guszti papa kiadja az indulási parancsot és felfrissülhessenek a pompás kényelemmel berendezett villában, ahol délig pizsamában lehetnek, puha papucsban, sétálhatnak a kertben, a kánikula idején pedig fürdőruhában bridzselhetnek a kerti napernyők alatt. Szerették a „svábhegyi paradicsomot" - így nevezte el Máry -, mert itt végre kipihenhették a téli fáradalmakat. Tavaszra mind nyűgösek lettek.