Marika, énekelj! [antikvár]

Részlet a könyvből: Kék felhők alatt esteledett. A világ nagy volt, illatok kavarogtak benne, áradt a kiteljesedett nyári élet s minden kis nesz megsokszorozódva visszhangzott a térben. Időnkint gyönge szellő indult el, mintha csak a föld millió pórusán bujt volna elő, nyugat felé haladt és szürke porfátylakat vonszolt maga után. - Hallod-e? Hallod-e? - Gyün már. Úgy énekel, mint a madarak s ezer közül is kihallatszik a hangja - felelte az asszony. Barna, soványka arcát az ember felé fordította, felsőtestével előrenyújtózott és úgy nézett, olyan figyelemmel, mint akinek rosszul látnak a szemei. Az ember nem vette ki a pipát a szájából, csak úgy az összeszorított állkapcsa közül mondta: - Szép lány s ha megnő, öröme telhetik benne a komaasszonynak...