Maroknyi boldogság [antikvár]

Részlet a könyvből: - Anya, anyuka! Nem tudok talpraállni, elzsibbadt a lábam! Ijedt lányhang szólt ki a fürdőszobából, s az, akihez ezeket a szavakat intézte, Kelemen Andrásné, leánynevén Török Klára, éppen a tükör előtt állt és bársonyfekete haját egyszerű, tömött kontyba tűzte. Negyednyolcat ütött az ebédlő harangzengésű állóórája. Reggeli negyednyolcat. Kissé türelmetlenül válaszolt lányának: - Évikém, ne töltsd hiába az időt, elkésel az iskolából. A lányhang felcsattant. - Ha mondom, anya, hogy nem tudok talpraállni, már öt perce próbálom. - Topogj kicsit ideoda, Évike, akkor kimásznak a hangyák a lábadból, mert ugye, ezt érzed? - Nem, anya, egyáltalában nem érzem a lábamat! Kelemenné elmosolyodott. Szabályos, szép arcát úgy megvilágította ez az anyás mosoly, mint a fényszóró a sötétbe burkolt tájat. Aztán szép rendesen elrakta fésülőeszközeit és bement a fürdőszobába.