Maskara [antikvár]

Részlet: Csukott, sötétkék Minerva autó gurult nesztelenül a part mellett kanyargó országúton a város felé. A kormánykeréknél beretváltképű, kéznadrágos, kacsú férfi ült. Szórakozott, lassú tempóban vezette a kocsit, mint akinek nemcsak, hogy nem sietős az útja, hanem ellenkezőleg arra vigyáz, hogy túlhamar ne érkezzék, mert sokkal jobban érdekli, ami a hátamögött van, mint az, ami előtte. Ez alighanem így is volt, mert a hátamögött, a kocsi mélyén, egészen a sarokba húzódva egy fiatal hölgy ült. Amennyire a kocsi félhomályában meg lehetett állapítani, a hölgy szőke volt, nagyszemű és a szája erősen ki volt rúzsozva. Egyébként cigarettázott és lopva kinézegetett a hátsó kis ablakon, valahányszor elhaladtak egy-egy kirándulócsapat mellett. Már jócskán délutánra hajlott a nap és a járókelők csaknem mind a város felé igyekeztek. Egyszerre csak meg szólalt a hölgy: - Úgy únom magam itt hátul! - Hangja a doromboló cicáéra emlékeztetett. A fiatalember füle piros lett erre a szóra.