Második Avenue [antikvár]

1. Horváthék 1956 november 20-adikának estéjén úgy döntöttek, hogy elmennek Magyarországról. Több, mint egy hete tépelődtek már és mindennap más elhatározásra jutottak. Aztán, amikor egy délután Béla azzal jött haza, hogy a tömbmegbízott megfenyegette az utcán, Horváthék összenéztek a fiú feje fölött. — Mit mondott? — kérdezte Horváth. — Azt, hogy tudnak ám rólam is mindent és majd ellátják a bajomat. Megkérdeztem tőle, hogy ugyan mit csináltam én? Ne pofázz vissza, kiáltott rám, mert most rögtön lecsukatlak. Vége a nagy legénykedésnek, jön a fekete leves! Látták volna, milyen dühös volt. Kidülledtek a szemei. — Na — mondta Horváth — ez a Hajagos-fiúkkal való barátkozás miatt van. A nagyobbat csütörtökön már elvitték. A kisebbikre is sor kerülhet. Mondtam neked, hogy ne keveredj bele. Ügy nézett a fiára, hogy mindjárt pofonüti. De aztán csak keserűen legyintett. Mindegy most már. Amit Béla miatt kiálltak az elmúlt négy hét alatt, az nem emberi. Amikor a három gyerek lefeküdt, ők ketten kiültek a konyhába, villanyt sem gyújtottak, a sötétben beszéltek fojtott hangon. — Most mit mondasz? — kérdezte Horváth. Mária válasz helyett visszakérdezte: — És ha lepuffantanak mindannyiunkat a határon, mint a nyulakat? Ki tudja megmondani biztosan, hogy sikerül-e? — Mindenki másnak sikerül, csak nekünk nem? Pedig nincs mindenkinek barátja Győrött, mint nekem. Bíró Sanyi. Legjobb komám volt a katonaságnál.