Meddő szüret után... I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Az emberiség meghitt szentjeinek karjába előbb egy kisdedet helyez és csak azután borul előttük térdre. Mintha csak tudná, hogy oltalmat és vigaszt ott nyerhet teljes mértékben, ahol egy szeplőtelen kisded mezítelen, rúg-kapáló kis teste fehéríti szelídre a felnőttek arcát. Háttal feküdtem az üvegajtónak a konyhában és olyan közel éreztem magamat - mint soha senkihez - Istenhez. Elbágyadt mosdatlan valómnak valami sejtelmes derengés súgta, hogy egy nagy kezdés hordozójává avatódtam és talán cseppet sem lepődtem volna meg, ha kitárul légypiszkos üvegű konyhánk ajtaja és azon süveges királyok lépnek be, hogy üdvözöljenek. Onnan tudtam, hogy künn nap süthet, mert ha tenyeremet felemeltem, dédelgető melegen hozzá-hozzáremegett valami s erről tudtam, hogy ez a fény.