Még egy csokrot [antikvár]

Részlet a műből:A tizenkétéves hosszú harcz alatt, a mit II. Rákóczy Ferencz vívott Bécs ellen, igen szigorú haditörvények voltak hozva a párbajvívók ellen. Korábbi törvényeink a párbajt csak mint törvényes bizonyítékot ismerték: mint Istenitéletet. A ki olyan főbenjáró bűnnel volt vádolva, a mit nem lehetett rá bizonyítani, kötelezve volt a vádolójával életre-halálra megvívni. A párviadalt a biró rendelte el s a győztes vádlottat ártatlannak mondá ki a viadal végeztén. A kuruczvilágban megfordították a szokást; a párbaj halálbüntetés alatt lett eltiltva, még pedig a magyar táborban épen úgy, mint a németben. A ki az ellenfelét megölte, annak fej vétel volt a díja; ha kisült rá, hogy vívásközben bandita-cselt használt, az úgynevezett Jarnac-vágást alkalmazta, vagy az ellenfelének a kardját elkapta, akkor a fejvétel előtt még elébb a karja vágatott le. Hasonló büntetés érte a párbajsegédeket is. Akkoriban tudniillik nehezebb feladatuk volt a secundansoknak, mint az, hogy a pisztolyokat jó erősen megtöltsék s aztán félreálljanak valami fa mellé, nehogy a neki veszekedett pisztoly mikor elsül, valamelyik segédnek a pantallonját likaszsza ki: a kuruczvilágban maga a négy segéd is belekeveredett a viadalba; a mint látta az egyik, hogy a védencze hanyatlik, segítségére rohant, mire aztán az ellenfél segédében ő is emberére talált, utoljára három párbaj lett az egyből, hat szál kard csattogott össze, s legkevesebb három halott maradt a viadaltéren...