Megálló a toronynál [antikvár]

1.Békanyálas déli álomban, földöntúli nyugalomban pihent a tó. Sást szedett magára, meg könnyű fátyolt a nap hevétől. Köröskörül megnőtt a föld és körülzárla a vizet. Körben megnőtt a csend és kizárt mindent. Még a gyerekzsivaj is kívül maradt.Sándor biztosan türelmetlen. Menni kellene.Csak még egy kicsit várjunk sóhajtja gyengén az asszony.Jutka a sógornőjére néz. Az arca szétesett a fáradságtól.Tudod mit, maradj te itt s pihend ki magad. Majd én segítek Sándornak.Ne menj még. Félek egyedül.Mitől félsz ? Nincs erre egy lélek se.Mégis. Idegen. A föld is és a víz.Ugyan, te csacsi. Ilyen mocsaras tavacskák mifelénk Is vannak.De azért visszaül a fűbe. Sándor most tombol és keresi őket. Férfiak férfimódra tesznek mindent. A menekülést Is. Sándor lázas tevékenységgel Igyekszik bebizonyítani, hogy ő még valaki, hogy megállja a helyét és hogy a nőknek szükségük van reá.Jutkagyerek, szoktál-e álmodni ?Hogy érted ? Álmodni vagy álmodozni ?Álmodni, éjszaka. Mondd, miért álmodik az ember akkor Is, ha nem akar ? Ha borzasztóan Iszonyodik tőle és erősen elhatározza, hogy nem szabad ? Nézd, milyen furcsa, van valami bennünk, aminek nem lehet parancsolni. Kellemetlen érzés, ugye ?Mit álmodsz ?Mindig a bombákat hallom. Meg a szirénát. Ágyúkai Is. És nincs hova futni. Az ég egész sötétvörös, mini ha