Mennyit érek én? [antikvár]

Részlet a könyvből: Guttenberg tábornagy özvegye egyedül ült lakószobájában és egy jótékony célra szánt mellényen kötögetett. Nagyon csodálkozott rajta az öreg kegyelmes asszony, hogy senki sem jön ma hozzá, mert ritkán fordult elő, hogy ilyenkor, estefelé ne lett volna látogatója. Tudniillik rendkívül kiterjedt társaságának minden egyes tagja állandóan elhalmozta figyelmessége és ragaszkodása jeleivel. Édes Istenem, az öreg kegyelmes asszony! Kinek udvarollak volna, ha neki nem! Hallatlanul gazdag és módfelett vendégszerető dáma volt, fényűző estélyeket adott és ráadásul még egy gyönyörű kis unokája is volt, egy igazán elragadó, fiatal lány. Így hát nem volt csoda, hogy Brandenburg legjobb társasága - nagyszámú katonaság állomásozott ebben a középnagy városkában - a legteljesebb hódolattal adózott a személyének és szívesen elnézte neki egy és más ártatlan kis hóbortját. Mert hiszen kétségtelenül nevetséges volt kissé, hogy milyen nagy előszeretettel viseltetett a katonaság iránt, hogy milyen szigorúan közülük válogatta a társaságát. A civil embereket éppen csakhogy megtűrte a házánál. Állandóan szorgalmasan tanulmányozta a katonai címtárakat és ranglistákat, bámulatosan tájékozott volt katonai kérdésekben és elvárta „adjutánsai"-tól, hogy azonnal és pontosan közöljenek vele nemcsak minden áthelyezésig előléptetési, nyugdíjaztatási hírt, hanem minden "felülről jövő diszkrét figyelmeztetést" is.