Mérlegtáncoltatók [antikvár]

Részlet a könyvből: A nőnek meg kell ismernie azt a férfit, akivel Diadalmas út kanyarog mögöttem. Mindig elégedetlen voltam. Aztán elértem, amit akartam. Hogy kiegyensúlyozott voltam eddig, az egyharmadrészt. Igaz. Imre hatással volt rám, talán már akkor, amikor még nem ismertem. Ez egyszerűbben mondva azt jelenti, hogy taszítottak az ilyen férfiak. Ki akartam tömi. Fölfelé. Visszazuhantam, de máshova. Lépéseimet előre kimértem, így tehát sorskovács vagyok. Éjjel megszövegezte a választ egy munkahelyi panaszkönyvi bejegyzésre. Ez volt az első ilyen, azt mondta, felhevülten, hajnalban, miután megérkezett a munkahelyéről. Hideg van itthon. Még nincs fűtés. Az időszakos, erőltetett gépelés az idegeimre megy. Ha elkészültem a munkával, gépelésszünet következik. Akkorra meg már megszoktam, az ülést - lásd, kivel van dolgod addigra már hiányzik. írhatsz bármit, csak rövidet! Kérlek. Imre óta tudom, hogy hasonlítok a szüleimre. Mire összeházasodtunk (valamikor megégettem már a bokámat), eldöntöttem, megtartom, minden eshetőségre számítva, a leánykori nevemet is. Mára csupán hivatalos aláírásokkor írom így, mégis megmaradt ez a kis lehetőségem. Tudja, mire, uram? Megmondom nyíltan, kiteregetve: nem volt ennek semmi értelme. És?