Merre van napkelet I-II. [antikvár]

Részlet az I. kötetből: A fecsegő ösvény. A nagyréti major mellett van egy pusztaszállás. Térképen csekély, kerek pont jelzi az ilyen helyeket, hajszálvékony, apró betűkkel van melléírva a név, legtöbbször csak nagyítóüveggel lehet elolvasni. Ezt a pusztaszállást Péterinek hívják. A legközelebbi vasútvonal jó husz kilométerre van és a legközelebbi nagyközség még messzebb. Az a nagyközség tulajdonképpen járási székhely, van néhány középülete, iskolája és egy kis kórháza. Iharosnak hívják. A tájék majdnem pusztaság. Óriási szikes foltok ékelődnek be a szántó táblák közé. Itt-ott ritka akácerdők kéklenek a messzeségben. Különösen nyáron, amikor a legelők füvét elpörköli az aszály és amikor a poros dűlőúton tikkadt-szomjasan vánszorog a hazafelé igyekvő szegény ember, ezek a távoli kék akácerdők oázisoknak tűnnek fel. Minden felmagasodó tárgy, kinyúló jegenyenyárfa, bokorcsoport kedves errefelé a szemnek. Árnyékot kínáló ás vigasztaló látvány. Távoli hajók elfoszló körvonalai ilyenek a sík tengeren, szigetek enyhe sávjai vegyülnek így össze az ég fellegeivel. Csodálatos föld ez és csodálatosan hasonlít a tengerhez. Mindent nagynak érez az ember rajta. Minden vonal, minden út, minden mesgye, minden barázda szinte a messzeségben vész el.