Mert ember voltam [antikvár]

Részlet a könyvből: - Most, amikor híres lett - elköltözik! Gebhardné már harmadszor intézte ezeket a szavakat siralmasan-fölháborodva Joachim Ruderer fiatal íróhoz, aki éppen most akarta elhagyni a neuköllni Jahnstrasse 9-ben bérelt szobáját. Ugy állt Ruderer előtt, mint a megtestesült rossz lelkiismeret. Az idős polgárasszony arcán látszott a meggyőződés: jó tettért jót ne várj. Ruderer előre sejthette a kellemetlen búcsút; magával hozta segítőtársul Erich Fiala osztrák diákot, aki szélesen, szőkén, szálasan ült a diványon és közönnyel, cigarettázva várta a helyzet kiéleződését. A szobát, amelyben Ruderer eddig lakott, jóakarattal is csak sivár lyuknak nevezhette az ember. Négy sötét, képtelenül tapétázott fal, sárgás-szürke mennyezet, keskeny kettős-ablak és nyomasztóan köznapi bútorzat. A gyöngefényű lámpa körül legyek zümmögtek. - Kedves Gebhardné, először is egyáltalán nem vagyok híres, - mondta Ruderer. - Másodszor: mindent kifizettem. Hát miért nem engedi meg, hogy tisztességgel távozzam? De a szállásadónőt nem lehetett megfosztani attól az illúziótól, hogy Ruderer nála lett híressé. Sikongó vádbeszédének, amelytől a fülledt kamra szinte megremegett, ez a rögeszme volt az alapja.