Mese Mindenkinek [antikvár]

„Hol volt, hol nem volt..- a mese ezen közismert kezelő formulája figyelmeztet arra, hogy ami után következik, az való is és nem is az. A valószerű és a valószerűtlen olyan ötvözete, amelyik a képzelet világából fakad, a világnak pedig nincsenek határai, itt minden lehetséges, még akkor is, ha a képzelet szabad szárnyalásának a területe sűrűn megrakott a köznapi valóság tenyeres-talpas elemeivel - hol volt, hol nem volt. És éppen ez a bizonysága annak, hogy a mese ősi, sőt a legősibb irodalmi műfaj - az ember önészlelésével egyidős. Ebből pedig az is következik, hogy a mese az Emberhez beszélt, korra való tekintet nélkül mindenkihez, aki megértette azt és akit érdekelt. És természetesen: az élet egészéről mesélt, jót, rosszat egyaránt, vigasztalt, oktatott, biztatott, szórakoztatott. Csupán a mai ember irodalmi nagyképűsége vagy ismerethiánya ítéli a mesét a gyermek műfajának, korlátozza korosztályokra, szorítja e szintre a mondanivalót és a stílust. És az is az ősi lét következménye, hogy a mese élőbeszéd volt: elmondták-énekelték - meghallgatták; az elhangzott szó pedig erősebben hat, mélyebbre hatol, mint a néma betű - ma is. Erre az ősi alapra szándékoztam visszatenni a mesét, amikor azokat írtam, mondja ezt ne csupán a szemnek, hanem a fülnek is, itt és most, mégis mindenütt és mindenkoron.