Mesék az életről IV. [antikvár]

Már a harmadik, a beharangozás is végigzúgott a falun. Először csak egy kis harangozás jelzi, hogy fél óra múlva kezdődik a szentmise Aztán a második azt jelenti, hogy még negyedóra, és végül a beharangozás. amikor a templom mind a négy harangja megszólal, és telezúgja a környéket. A Várhegyen álló hatalmas Pipo vár falai visszaverik. és még zengőbbé teszik a harangok zúgását. Ekkorra már megtelik a falu temploma, kezdődik a szentmise. Nándi, az igazgató tanítónő vásott unokaöccse nagyon jól hallotta az utolsó jelzést, de azt gondolta, még odaér. De nem ért oda. A futástól lihegve, éppen a szentáldozást érte el, amikor a pap Krisztus testét a szájába teszi, és az ostyát úgy kell lenyelni, hogy a fogaihoz ne érjen. Mise végén tódult ki a tömeg a templomból, és mint rendesen, a templom bejáratnál nagy csődület keletkezett, ahol az ismerősök egymással kicserélték azokat a híreket, amit még nem tudtak. Amikor már mindenki kicsődült a templomból, rosszat sejtve Nándi utolsónak jött ki, gondolta, talán majd megússza. De nem úszta meg. Ruzsinszki Irén tanítónő hatalmas termete magasodott elé és szigorúan ráförmedt: - Te ma nem gyóntál! - Nem. - És miért nem? - Mert nem értem ide. - Ezt máskor is tetted? - Néha, de nem mindig. - Talán ettél is az áldozás előtt? - Nem. - Fogat mostál? -Igen. - Nagyon jól tudod, hogy ezt sem szabad. - Tudom, de otthon meg azt mondják, hogy minden reggel fogat kell mosni. - Ki mondja ezt? - Anyám is, meg Ida néni is, meg mindenki. - De nem, amikor áldozol! Ezt tudnod kell. - Tudom.