Mesés éveink [antikvár]

(MEGLESVE.) Csak én vetek lopva egy pillantást a csatatérre, amit apám maga után hagyott. Amikor feltápászkodik a vackáról és kislattyog. Talán észre sem veszi, hogy odasandítok. Mert rendszerint ébren talál a kibotorkálása, ügyelet után is. Mindig hallom hajnalonta, órákkal előtte, ahogy piheg. Levegőért kapkod. Majd hatalmasat sóhajtva teleszívja levegővel a tüdejét. Felköhőg, krahácsol. Először akkor kell kimennie. A fáradt rózsaszín vászonlepedő a fekhelyén most nagy karéjban félregyűrve. Ráncot vetett agyagteknő kávája, vajszín hajnalodásban. Mintha egész éjjel taposott volna, hegynek fel. Vagy mintha üldözött kutyák módjára szedte volna a lábát álmában. A túl bő huzatú kispárna, melyet melléhez szorítva kitartóan gyömöszölt, csomóban. A mellét tépte? Kopertákat szortírozott? Vagy, az is lehet, egy hálóköntös alatt matatott Mit láthatott az egészből ez a lepedő a hurkás redőivel? Mit láthatott volna? Semmit. Nem tudhatom, mit álmodik, vagy mit gondol felőlem. Ezt ő se tudja rólam. Nem volt mindig így. Csak valami nagyon összegubancolódott körülöttünk. És az a lepedő ! Durva szövésű, mint a vitorlavászon vagy a ponyva. Senki sehol nem használ már ilyet. Miért kell körömszakadtáig ragaszkodnia hozzá? Csak mert a visszamaradt stafírunghoz tartozott anyjuk szekrényéből? (KÉPMÁS.) Csak a fiam győződhet meg róla a szeme sarkából, ha be talál lesni a nyitva maradt ajtón, vagy véletlenségből, mikor nem igazítom el rögtön az ágyat, hogy eléggé nyugtalanul alszom. Órák hosszat forgolódom hajnal előtt, mire sikerül kicsit visszaaludnom. Akkor jönnek, percekbe sűrítve, a vége-hosz-