Meteor [antikvár]

Részlet a könyvből: "Heves szél paskolja a kórház kertjének hajladozó fáit. Minden szélroham szörnyű módon fölizgatja őket, kétségbeesetten megvonaglanak, mint tömeg a pánikban; most megtorpannak és reszketnek: ugyan megszalajtott bennünket, pszt, halljátok? Fussunk, fussunk, - már megint a sarkunkban van. Egy fehérköpenyes fiatalember lézeng a kertben és cigarettázik. Nyilván valami fiatal doktor; a szél kuszálja friss haját és fehér köpenye zászlóként csattog a szélben. Cibálj csak, kócolj, te vad szél; tán nem turkálnának-e szívesen a lányok az ilyen bozontos és öntelt sörényben? Micsoda lobogó, fölszegett fő! micsoda fiatalság! micsoda szemérmetlen, önelégültség! Az ösvényen fiatal ápolónő szalad, kötőjére a szél formás ölet rajzol; két kézzel simítja le a haját, fölnéz a lobogó, hosszú legényre és gyorsan mond neki valamit. Na, na, kis nővér, miért ez a pillantás és miért az a nagy gond a hajadra -"