Mezítlábas Odisszeuszok [antikvár]

Részlet a könyvből: "A szélroham maroknyi port és száraz rózsaleveleket vágott be a vendégfogadó ablakán. A fiatal pálmákat mintha valami izgalom ragadta volna meg, tenyérforma leveleik idegesen játszottak, susogtak. A kémények füstje végigvágott Poti lapályos utcáin és elmosta az elvirágzó mandarinok illatát. A nagy-téri békák felhagytak a kuruttyolással. - Esni fog - mondta Gabunia, a fiatal mérnök. Dühös pillantást vetett az ablakon át. „Itt a jó harapnivaló", tűnt elő a bekrétázott felirat. Az eső lassan közeledett a tenger felől. Mint nehéz füst feküdt a víz felett. A füstben vijjogtak s mint fehér zászlók, köröztek a sirályok. - Kétszáznegyven nap, mintha dézsából öntenék - folytatta Gabunia. - Parázsló Kolhisz! - mormogta Lapsin, a botanikus. - Murray angol tudós kiszámította, hogy a föld évi csapadékmennyisége kilencven köbkilométer. Azt hiszem, itt esik le mind. Gabunia hallgatott, mintha nem is hallotta volna. A kövér guriai vendéglős fulladozott, asztmás volt. Semmi sem érdekelte, sem az ebédelő mérnökök, sem az öreg Artyom Korkia, sem az üres asztal előtt kuporgó vándorfestő, Becso, de még a közelgő felhőszakadás sem. A párás levegő és sötét gondolatok gyötörték. A borfoltos poharakról hessegette a legyeket s időnként odébblökött egy-egy golyót a számolótáblán."