Mi kéne Havanna? [antikvár]

Egyszer, régen, majdnem elvittek Brezsnyevet integetni. Ez valamiért elmaradt, de nem bántam meg, mert utólag azt hallottam, hogy valakit lelőttek a mesterlövészek, mert túl hirtelen mozdulattal nyúlt a belső zsebébe. 1988-ban viszont jártam Kberlinben és Nyberlinben. Kberlinben aludtam és ettem, Nyberlinben nézelődtem. A nyberlini metró átment Kberlin alatt, volt ott egy lelakatolt megálló, a szellemvasút csak átsuhant rajta. Visszatérő álmom, hogy ott ülök a rozsdás, szétmálló padon és várok. Azután befejeződött a Történelem. 1995 egy fülledt, nyári délutánján aztán megint találkoztam vele. Havannában történt. Sokan voltak a téren, nem tudtam a közelébe menni, de jól ki volt hangosítva. Győzni fogunk - mondta, üvöltötte, olívazöld egyenruhája vasalt élén megbotlott a napsugár. Socialisrfio o muerte, Szocializmus vagy halál, ismételte végül háromszor, szavai visszhangoztak a tömegben. Azóta, mint mesélik, úgy beszél, mintha rágózna közben, állítólag megütötte a guta: a „vagy"-ot elharapja. Sugár free. Véget ért a Cuba vive elnevezésű nemzetközi ifjúsági találkozó, amelyen a világ fiataljai bebizonyították, hogy Kuba, ez a kincses sziget, igenis él, létezik, fittyet hányva a szorongató gazdasági körülményeknek. Tombol a Különleges Korszak. Mások talán grandiózusabb történelmi pillanatokat élhettek meg. Nekünk ez jutott.