Míg a Nap delelőre ér... [antikvár]

Jolika egy öt éves, kedves szőke kislány volt, aki minden nap egyedül ment a szomszéd utcában lévő óvodába. Nem büszkélkedett ezzel különösebben, hiszen természetes volt, hogy ő ezt már tudja, ez neki jár. Fodros köténykéjét, selymes É i hajába font masniját vidáman lengette a friss reggeli szél. Ö ^t, maga is vidám volt, hiszen olyan fészekből indult el nap, mint ; V nap, ahol szeretet, bizalom, törődés vette körül, s ahová 'i visszatérni is jó volt. Hosszúszárú, barna cipője hangosan ¦ kopogott az utca aszfaltján, s a fényesre subickolt bőr „nyikorgása"ütemesen felelt minden lépésre. Cipője ragyogása ^ ' a nagymama keze nyomát dicsérte, a habos ruhák és szalagok f] az édesanyja törődéséről árulkodtak. A kislány élvezettel hallgatta az üres utcában visszhangzó lépteit, melyek sajátos hangulatot kölcsönöztek a reggeli óvodába járásnak. Ilyenkor H • öröm és büszkeség töltötte el egész lényét, s ezzel a különös ^; i hevülettel, mosolyogva lépett be az óvoda kovácsoltvas i:' kapuján, ahol a többiek már javában hintáztak, homokoztak, a kiskertben tevékenykedtek, babakocsit tologattak vagy csak ;' úgy sétálgattak, beszélgettek. Szerette ezt békés, mégis ; nyüzsgő reggeli hangulatot, az ismerős arcokat, a keretbe .'i. foglalt szabadságot, amely biztonságot és egyben választási ¦, lehetőségeket is kínált a nap derűs eltöltéséhez. Épphogy becsukta maga mögött a kaput, máris egy három éves forma lányka futott hozzá, szorosan átölelve köszöntötte. »' Emiké volt az, Jolika kis patronáltja, mióta óvó néni minden nagycsoportos korúnak feladatul adta egy-egy kicsi folyamatos segítését. Ez a törődés Jolikát szinte felvillanyozta és boldogsággal töltötte el, mivel ő egyke volt, s reménytelenül vágyott egy kis testvérre. Ezt a helyzetet mintegy kárpótlásként élte meg, s a felnőttek szerint is példamutatóan látta el a feladatot. Valóban magáénak érezte a kicsi minden gondját-baját, s egész lényével - korát meghazudtolva - azok tökéletes megoldására törekedett. Elkísérte a kicsit a mosdóba, törölte az orrát, segített az ; öltözés-vetkőzés nehéz folyamatában, megvédte a nagyobbak esetleges inzultusaitól. Emiké „kisanyukának" szólította őt és erre nagyon büszke volt. Őszinte szeretet kötötte össze a két