Minden, ami utána jött [antikvár]

1 Miközben az Astor Place-nél délre fordulva a rendelője felé tartott a városban, Emily Gold a hasára szorította a kezét, és azon tűnődött, vajon érez-e bármi változást. Vajon befészkelte-e magát oda valaki, egyelőre csak néhány osztódó sejt, ami majd a pocakjával együtt egyre nagyobbra nő, és végül egy apró emberkévé változik, akinek éppoly sötétbarna a szeme, mint Ezrának, és ugyanolyan hullámos, gesztenyebarna haja van. Emilynek eszébe sem jutott, hogy gyereket akar, amíg Ezra be nem lépett az életébe. De attól fogva éppoly természetesnek tűnt, éppoly magától értetődőnek, mint az ütemes lélegzetvétel, a nyelés vagy a pislogás, hogy közös utódot hozzanak létre, egy új családtagot, aki betölti a világukat, és remélhetőleg örökli az apja intelligenciáját és jószívűségét. De amint elszánta magát, Emilyt nyomban ezer kétség és mardosó félelem kezdte gyötörni, hogy kudarcot vall. Hogy nem tudja kihordani a magzatot. Az sem sokat javított a helyzeten, hogy a házasságuk első két évében elnapolták a tervet: Ezra előbb biztos egzisztenciát akart, magasabb fizetést és saját lakást, hogy mindent megadhassanak a kicsinek. Most elérkezett ez a pillanat. Immár hetedik hónapja próbálkoztak, hol reménykedve, hol kudarctól sújtva. De ezúttal Emilynek nem jött meg a havi baja. Igaz, csak egyetlen napja késett, de akkor is Minden órával elképzelhetőbbnek, valóságosabbnak tűnt, hogy teherbe esett. A New York Egyetem Közegészségügyi Karának a bejáratához vezető lépcsősor tetején állt, és éppen lehúzta az olvasóban a belépőkártyáját, amikor valaki megszólalt mögötte: