Minden út a Kálváriára vezet [antikvár]

Ha a női jogok első harcosa, Woolstonecraft asszony láthatná, hogy ma mit neveznek feminizmusnak, nem valószínű, hogy felismerné egykori ideáljait. Az ő idejében, de még azután is, a nő egyenjogúságáért vívott küzdelem egységes volt s meghatározott célok felé haladt. Azóta közel száz esztendő mult el. A harcosok elérték céljukat, sőt ennél is többet, mert azt hisszük, álmodni sem mertek arról, hogy a női munkaerő olyan elismert lesz, mint amilyen a háború kezdete óta. De beállt a reakció. Ha nem nézzük is az egyesek sorsfordulását, látnunk kell, hogy a háború okozta nagy eltolódás mekkora kárt okozott a társadalom nőrétegében. A nő munkábavonulása megbolygatta a családi élet harmóniáját: elégedetlenség, beteges törekvés, nagyravágyási mánia és nyugtalanság költözött az évszázados bástyák mögé. A lányok lenézőn beszéltek természetadta hivatásukról, míg az asszonyok nagyrésze «intellektuális» foglalkozást keresett. A talmi feminizmus szomorú eredményeit látjuk a háború utáni idők új nőtipusában. Jeroma ebben a könyvében az új idők asszonyáról rajzol mesteri képet. Joan nevet adta a hősnőjének, aki fölényes, határozott föllépésű nő, eredetisége vezetőszerepet biztosít neki. A természet is segítségére kelt, mert szépséggel ruházta fel. Mindenki kényezteti. De ez a kényeztetés csak növeli jellemének kikristályosodását. Természetesnek találja, hogy mindenki elismeri felsőbbrendűségét. Joan új úton halad és kikerüli a kudarcot és bukást, ellentétben elődeivel. Ujságíró lesz. Ezt a foglalkozást tartja legalkalmasabbnak arra, hogy elveit propagálhassa. Le akarja dönteni a toronymagas gátakat, melyek a társadalom két táborát, az úri- és munkásosztályt, elválasztják. Föl akarja építeni az új Fórumot. A görnyedthátú, békés-türelmes földmívest is szóhoz kell juttatni, mondja. A középosztály gazdasági kérdéseit ne az előkelőségek irányítsák. Háború és béke felett ne a gazdagok döntsenek csupán! Hanem az egyszerű nép, az «ágyútöltelék» is beleszólhasson. De szót kér az asszonynak is, aki megsiratja férjét, s több kiváltságot akar az anyáknak, minthogy a szószékről prédikáló hazafiaknak tapsoljon... Könyvet akar írni. Hősnőjét a népből választja, mert mindennapi életükben tragikumot lát. Problemái nem költői fantáziával szőtt kicsinyességek, hanem az élet kegyetlen valóságai. A létért való küzdelem, a munkanélküliség és betegség szörnyű polípkar-árnyéka felőrli életenegiájukat. Joan csupán egy kivezető utat lát: az ember megreformálását! De nem abban az értelemben vett megreformálását, mint azt a mai idők mutatják. A társadalom azt hiszi, hogy az európai kultúra keresztény, vagyis krisztusi kultúra. Pedig ha ez így volna, akkor hogyan következhetett volna be a rettenetes háború! A keresztény Európa megtagadta Krisztus tanait, mert a Mester az egyszerűséget, a lemondást és az alázatosságot hirdette. A mai társadalomnak pedig éppen az a legnagyobb és legveszedelmesebb betegsége, hogy a társadalom egyeseinek és összesen egyre emeli igényeit. Társadalmunk a legnagyobb szerencsétlenségnek az anyagi szegénységet tekinti. Minden energiája a vagyonszerzés után való esztelen hajszában merül ki, mert a keresztény társadalom nem tudja mgérteni, hogy a legnagyobb és legbiztosabb gazdagság az igénytelenség. Ezt megérteni és gyakorolni csak keveseknek adatott meg, pedig sokan azt hirdetik, hogy a kirsztusi, a keresztény kultúra alapján állnak. A kényelem, a jólét után való vágy nyomában fejlődött ki a városi életnek az a formája, melyet ma ismerünk. E városi élet túltengésének egyik tünete, hogy egyre többen menekülnek a városokba, mert a vagyonszerzés és a nagyobb kényelem reménye kecsegteti őket. Így lett urrá az önzés az emberiségen. Az önzés elhomályosítja az értelmet. Hát a fösvény nem esztelenül gyűjt-e? Az arany csak egyet biztosítana számára: mulandó élvezeteket. S éppen ezektől fosztja meg önmagát. A művelt emberiség olyan fantómot kerget, mint a fösvény s közben olyan sárgára sápad, mint a fösvény aranya. Az az emberiség , amely annak a tanítását vallja magáénak, aki azt mondta, hogy «könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak üdvözülni»; ez az emberiség az anyagi gazdagságot tekinti a legnagyobb földi jónak... Ismét megváltásra van szükség, megváltásra azoktól a téveszméktől, amelyek elhomályosítják a józan ítéletet.