Mindörökké... sohatöbbé... [antikvár]

Guido da Veronát üldözi a siker. Nincs könyve 35,000 példányon alól, de egész sor írása van, amely közeljár a 200,000-hez. S ez csak olasz nyelven; viszont a legtöbb regénye 8-10 idegen nyelven is megjelent s mindenütt váratlan könyvpiaci sikereket aratott. A kritikusoknak persze szeget ütött a fejébe ez a tömegsiker. „Ami a tömegeknek ennyire tetszik, az nem lehet tiszta irodalmi érték", mondogatták eleinte. Később mind élesebb lett a kritika hangja: amikor da Verona abszolút irodalmi értékét már nem tagadhatták le, egyszerűen a tömegizlésre való spekulálással vádolták meg; utóbb regénygyári nagytermelőnek nevezték el s mellesleg ponyvaírónak is titulálták. Da Verona egy ideig védekezett a vádaskodók ellen - hol tollal, hol karddal -, de aztán nagyon beleúnt ebbe a hiábavaló háborúsdiba. Egyszerűen egy napon becsületes és nagyon őszinte nyilatkozattál forrasztotta a szót a vádaskodók torkára: - Meg kell mondanom - írta le rövid idővel ezelőtt -, hogy úntat a dicsőség és utálom a pénzt, amelyből csak annyit kívánok, hogy tisztességgel megélhessek. Könyveim, ha jók, ha rosszak, nem szatócsportéka, hanem egy bensőséges irodalmi hit gyümölcsei. Bátran mondhatom : kevés olyan írókollegám van, aki olyan verítékesen dolgozna a művein, mint én.